A Balalajka bisztrót sokan ismerik Szolnokon, bár a vélemények megoszlanak, jóval többen vannak, akik szívesen térnek újra és újra vissza a hangulatos kis helyre. Már országos hírnévre is szert tettek.
A Nők Lapja munkatársa fedezte fel teljesen véletlenül nemrég a Balalajkát, majd bele is szeretett.
“Zdrásztvujtye! – András és Kátya az étterem előtt fogadnak bennünket, és mielőtt belépnénk, vodkával és frissen sült kenyérrel kínálnak. A Názdárovje! felkiáltás után leküldünk egy kupica vodkát, majd a letört falatot sóba mártjuk és bekapjuk. Mint megtudjuk, a kenyér az egészséget jelképezi, a só a gazdagságot, a vodka pedig… a vodka pedig egyszerűen kell” – írja Dudics Emese.
Minden történet egy másikkal kezdődik. Kátya és András történetét kezdjük, mondjuk, 1962-ben, amikor a szibériai tajga közepén egy Szvetlána nevű tizenkét éves kislány levelezőpartnerre vágyik. Ír a moszkvai Právda újság szerkesztőségének, ahol összekötik egy távoli úttörővel, nevezetesen a szolnoki Bellával. „Kedves Barátnőm!” – hat éven át tartó levelezés veszi kezdetét. A magyar pajtás egy év elteltével egész alakos fotót küld magáról. Szvetlána számára ekkor derül ki, hogy nem barátnője van, hanem barátja. Bella ugyanis Béla.
A fiú tizennyolc éves korukban meghívja levelezőpartnerét látogatóba, Szvetlánát pedig minden további nélkül elengedik a szülei, hatezer kilométerről, a Tisza Expresszel. Béla az állomáson várja virágcsokorral, kölcsönkapott táskarádióból szóló tánczenével. Szerelem első látásra. A kéthetes látogatás lánykéréssel ér véget, és azzal a kérdéssel: „Most három évre bevonulok katonának, megvársz?” Megvárta.
András szülei – mert ők voltak azok – Szolnokon telepedtek le. Szvetlána kereskedelmi technikumot végzett, így aztán egy sport-, játék- és írószeráruházban lett pénztáros. A hatalmas pénztárgépet nem zárta a szívébe, ezért rendeltek neki a Szovjetunióból egy abakuszt, ami egyébként a mai napig használatos eszköz az oroszországi kisboltokban.
További részletek az NLC cikkében olvashatók.
A közösségi médiás posztnál voltak, akik megerősítették, hogy ugyanilyen fogadtatásban és vendégszeretetben volt részük, ezért szeretik, más viszont azt írta, őket egyáltalán nem fogadták ilyen kellemesen, ezért inkább elkerülik a helyet azóta. Nekünk mik a tapasztalataink?
